
Heuréka – nem évült el a versenyjogi kártérítési igény
Nem kezdődhet meg a versenyjogi jogsértés miatti kártérítési igény elévülése addig, amíg a jogsértés folyamatban van – erősítette meg a múlt héten az EU Bíróság egy cseh vonatkozású előzetes döntéshozatalban. Az online keresési piac cseh résztvevője, a Heureka Group azt követően indított kártérítési pert a Google-lel szemben, hogy a Bizottság megállapította a globális nagyvállalat erőfölénnyel való visszaélését az online keresés tizenhárom európai piacán, köztük a cseh piacon. A Google a prágai városi bíróság előtti perben azonban arra hivatkozott, hogy a cseh elévülési szabályok szerint a Heureka keresetének a nagy része elévült.

Jogszerűen hagyta jóvá a Bizottság az E.ON-RWE összefonódást az EU Törvényszék szerint
Még 2018-ban jelentette be a két német energetikai nagyvállalat, az E.ON és az RWE, hogy egy három ügyletből álló tranzakció keretében fúzionálnak. Az első ügylet keretében az RWE megszerezte az E.ON megújuló energiát hasznosító és nukleáris erőműveit. A második ügylettel az E.ON felvásárolta a villamosenergia- és földgáz kiskereskedelmével, valamint elosztásával foglalkozó, korábbi RWE-leányvállalat innogy-t. A harmadik ügylet által az RWE közel 17 %-os részesedést szerzett az E.ON-ban. A fúzió a két nagyvállalat magyarországi leányvállalatait is érintette.

Az EU Bíróság előtt az Európai Szuperliga ügye
2022. július 11-én és 12-én az EU Bíróság nagytanácsa tárgyalást tartott az európai futballpiacot és a sport iránt érdeklődő közvéleményt 2021 áprilisában felrobbantó Szuperliga ügyében.

Az uniós fúziókontroll-rendelet értelmezését érintő első előzetes döntéshozatal
2017. szeptember 7-i, az Austria Asphalt és a Teerag Asdaga által létrehozni szándékozott közös vállalat versenyhatósági engedélyezése kapcsán hozott ítéletében az EU Bíróság kimondta, hogy a fúziókontroll-rendelet hatálya alá tartozó vállalkozások közötti összefonódás akkor jön létre egy korábban kizárólagos irányítás alatt álló vállalkozás feletti irányítás részleges átengedésével, ha az ily módon létrejött közös vállalat egy önálló gazdasági egység összes funkcióját ellátja.