Jogszerűen hagyta jóvá a Bizottság az E.ON-RWE összefonódást az EU Törvényszék szerint

2024. január 06. | Szerző: Baratta Ágnes

Még 2018-ban jelentette be a két német energetikai nagyvállalat, az E.ON és az RWE, hogy egy három ügyletből álló tranzakció keretében fúzionálnak. Az első ügylet keretében az RWE megszerezte az E.ON megújuló energiát hasznosító és nukleáris erőműveit. A második ügylettel az E.ON felvásárolta a villamosenergia- és földgáz kiskereskedelmével, valamint elosztásával foglalkozó, korábbi RWE-leányvállalat innogy-t. A harmadik ügylet által az RWE közel 17 %-os részesedést szerzett az E.ON-ban. A fúzió a két nagyvállalat magyarországi leányvállalatait is érintette.


A három ügylet versenyhatósági jóváhagyatására külön-külön eljárásokban került sor. Az első kettőt – azok közösségi léptéke miatt – az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság hagyta jóvá 2019 tavaszán, illetve őszén. A harmadikat a német szövetségi versenyhatóság, azaz a Bundeskartellamt engedélyezte.
Az első két ügyletet jóváhagyó bizottsági határozatokat 11 németországi székhelyű, részben energiatermeléssel, részben energiaszolgáltatással és -elosztással foglalkozó, többségében önkormányzati tulajdonú vállalkozás megtámadta az EU Törvényszék előtt. Leglényegesebb hivatkozásuk az volt, hogy az E.ON-RWE fúzió mesterségesen lett felbontva három ügyletre, és azokat a Bizottságnak egyetlen eljárásban, egyetlen összefonódásként kellett volna elbírálnia. Kifogásolták, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, miszerint sem az első, sem a második ügylet (ez utóbbi az E.ON kötelezettségvállalásait követően) nem jár jelentős negatív hatásokkal a versenyre. Nehezményezték továbbá azt is, hogy a Bizottság mindkét határozatát csak a meghozatalt követő több mint egy év elteltével tette közzé.
2023 májusában a Törvényszék elutasította az első, az E.ON termelő-létesítményeinek az RWE-re történő átruházását jóváhagyó bizottsági határozattal szembeni kereseteket. 2023 decemberében pedig elutasításra kerültek a második, az innogy E.ON általi megszerzését jóváhagyó döntéssel szembeni keresetek. A felperesek által felhívott jogalapok alapján tehát a Törvényszék jogszerűnek találta mindkét jóváhagyó határozatot, így többek között tehát azt, hogy a Bizottság nem egyetlen eljárásban döntött az ügyletekről, valamint azt is, hogy végezetül engedélyezte mindkét összefonódást.
Az ügynek még nincs vége: a 2023. májusi ítéletekkel szemben 5 vállalkozás is fellebbezett, így hasonló várható a mostani, 2023. decemberi ítéletekkel szemben is. Ugyanakkor az is igaz, hogy minél hosszabb idő telik el az összefonódás megvalósítását követően, annál kevésbé valószínű, hogy az uniós bíróságok előtt olyan ítélet születne, amelynek értelmében helyre kell állítani a fúziót megelőző állapotot.

Borítókép forrása: http://<a href=”https://www.freepik.com/free-photo/windmills-field_1254301.htm#query=energy%20supply&position=0&from_view=search&track=ais&uuid=3474c6c4-7b7e-40c2-97a3-9610bda1f736″>Image by photoangel</a> on Freepik

A blog cikkei tájékoztatásul szolgálnak, az abban foglaltak a szerző véleményét tükrözik és nem minősülnek jogi tanácsadásnak. Amennyiben a közzétett témák valamelyikében jogi tanácsadásra van szüksége, lépjen velünk kapcsolatba az info@baratta.hu címen.