2024 júniusában az EU Bíróság egy újabb, szintén az olasz megújuló támogatási rendszer átalakítását érintő ítéletében erősítette meg, hogy a tagállamok jogosultak módosítani (vagy akár meg is szüntetni) a megújuló támogatási rendszereiket. E körben jogosultak például, ahogy az az olasz séma esetében is történt, a zöld bizonyítvány rendszerről feed-in-tariff rendszerre áttérni.
Mivel ez a joguk magából a megújuló irányelvből származik, a támogatásban részesülő megújuló termelőknek nincs azzal kapcsolatban a jog által védelemben részesített várakozása, hogy a támogatás feltételei nem változnak. A módosítás során ugyanakkor tiszteletben kell tartani a jogbiztonság követelményét, vagyis annak előreláthatónak és átláthatónak kell lennie.
A frissen elbírált ügyben olasz szél-és napenergia hasznosító létesítmények üzemeltetői azt sérelmezték, hogy olasz jogalkotó feed-in-tariff rendszert vezetett be a korábbi zöld bizonyítvány rendszer helyett. A jogalkotó az átalakításról 2012-ben rendelkezett, a teljes átállást azonban csak 2016-ig kellett levezényelni azon kedvezményezettek vonatkozásában, akik részesei voltak a zöld bizonyítvány rendszernek. Az átállás részeként a termelőknek szerződést kellett kötniük az erre kijelölt piaci szereplővel, a Gestore dei Servizi Energetici-vel, amit az érintettek szintén sérelmeztek. A Bíróság azonban kimondta, hogy hasonló helyzetben, vagyis amikor egy adott támogatási rendszer magában foglalja a módosítás lehetőségét (és a megújuló irányelv értelmében alapvetően minden tagállami megújuló támogatási rendszer ilyen), a kedvezményezetteknek nem keletkeznek jogos várakozásai a fennálló rendszer változatlanságára vonatkozóan. Továbbá, amikor egy támogatási sémának része az arra kijelölt piaci szereplővel való szerződéskötés, és a szerződés feltételei a vonatkozó jogszabályi előírásokat tükrözik, emiatt pedig a felek által nem módosíthatók, ilyenkor az érintettek szerződéskötési szabadsága csupán annak eldöntésére terjed ki, hogy kötnek-e szerződést vagy sem.
A blog cikkei tájékoztatásul szolgálnak, az abban foglaltak a szerző véleményét tükrözik és nem minősülnek jogi tanácsadásnak. Amennyiben a közzétett témák valamelyikében jogi tanácsadásra van szüksége, lépjen velünk kapcsolatba az info@baratta.hu címen.