Kellően független-e a kormánytól a szlovák energiahivatal? – még nem tudjuk

2020. június 11-én hozott ítéletet az Európai Unió Bírósága abban az előzetes döntéshozatali eljárásban (C-378/19), amelyet a szlovák alkotmánybíróság kezdeményezett, és amelynek fő kérdése az volt, hogy kellően független-e a szlovák kormánytól a szlovák energiapiaci szabályozó hatóság. Az ügy előzménye, hogy 2017-ig a szlovák energiahivatal elnökét a köztársasági elnök volt jogosult kinevezni, akit Szlovákiában az állampolgárok közvetlenül választanak. Amikor azonban 2017-ben a lakossági árak jelentősen megemelkedtek, az akkori kormány javaslatára visszaállították azt a korábbi megoldást, hogy a hivatal elnökét a kormány nevezi ki, a gazdasági miniszter pedig részt vehet a hivatal árszabályozási eljárásában. A szabályozást a szlovák köztársasági elnök megtámadta a szlovák alkotmánybíróság előtt, arra hivatkozva, hogy az sérti az energiahivatal uniós jog által megkövetelt függetlenségét. A szlovák elnök szerint ugyanis a korábbi szabályok érvényben léte alatt a kormány a miniszteri részvételi jogot arra használta, hogy nyomást gyakoroljon a hivatalra az ármeghatározás során, így a 2017-es módosítás célja e befolyás visszaállítása volt.

Ítéletében a Bíróság úgy értelmezte a villamosenergia-irányelvet, és annak az energiapiaci szabályozó hatóságok függetlenségével kapcsolatos rendelkezéseit, hogy önmagában az nem veszélyezteti a hatóság függetlenségét, ha az elnököt a kormány nevezi ki, valamint, ha egyes miniszterek részt vehetnek az ármeghatározási eljárásban, amennyiben a vonatkozó szabályozás többi rendelkezése egyébként biztosítja a hivatal vezetőjének és döntéshozatali mechanizmusainak függetlenségét. Hogy ez Szlovákiában így van-e, azt majd a kérdéseket előterjesztő szlovák alkotmánybíróság feladata lesz eldönteni, annál is inkább, mert adós maradt az alkalmazandó jogszabályi környezet részleteinek bemutatásával, emiatt pedig az EU Bíróság nem igazán tudott további támpontokat adni a jogvita eldöntéséhez. Az árszabályozási döntéshozatal kapcsán a Bíróság kimondta, hogy az abban részt vevő miniszterek által képviselt, a közérdek érvényre juttatását célzó álláspont semmiképpen nem lehet kötelező az energiahivatalra, valamint, hogy a hivatal döntése nem függhet a miniszter beleegyezésétől vagy jóváhagyásától. Ugyanakkor annak kapcsán, hogy a miniszter a részvétel keretében, a vonatkozó szlovák szabályozás alapján ténylegesen képes-e nyomást vagy befolyást gyakorolni a döntéshozatalra, nem tudott részletes jogértelmezést adni – ahogy például ezt tette a lengyel vasútbiztonsági hatóság függetlensége kapcsán –, mivel ezekről a részletszabályokról sem tájékoztatta a kérdező bíróság. Az ügy fő tanulsága így mindenképpen az, hogy az EU Bíróság akkor tud valóban hasznos választ adni a kérdező bíróság számára, ha az kellő részletességgel feltárja az előtte folyó jogvita részleteit és az alkalmazandó szabályozási környezetet.
Kíváncsian várjuk, hogy a kapott jogértelmezés birtokában milyen döntést hoz majd a szlovák alkotmánybíróság, amely, ha jól néztük, első alkalommal fordult az EU Bírósághoz. Tanulva a mostani eljárásban elkövetett hibájából, még azt is megteheti, hogy ismét megkérdezi az ügyben az EU Bíróságot, immár a részletszabályokra tekintettel.

Az EU Bíróság az ítéletében egyébként nem mondott semmi olyat, ami kihatással lenne a Magyarországgal szemben folyó, a harmadik energiacsomag implementálását érintő kötelezettségszegési eljárásra. Abban az eljárásban a Bizottság a hálózati engedélyeseket terhelő bizonyos adók és költségek felhasználókra való átháríthatóságának tilalmát kifogásolja, valamint azt, hogy az energiahivatal árszabályozási döntéseivel szemben kizárólag az Alkotmánybíróságtól kérhető jogorvoslat. Ezeket a kérdéseket a bemutatott ítélet nem érintette.